Hírek röviden

Plébániai könyvtárunk kifejezetten vallási, hitéleti, egyházi könyvekre szakosodott, hogy az érdeklődőket segítse. Lehetőség van helyben olvasásra és kölcsönzésre egyaránt. A nyitva tartási idő kedd 16.00-17.30 között.

Jeromos csoport PDF Nyomtatás E-mail

„Szavakkal írni, miért szeretem a csoportot, lehetetlen.” Bemutatkozik a Szent Jeromos csoport

A Szent Jeromos csoport 2002-ben Kiss Imre atya vezetésével jött létre az Újszegedi Szent Erzsébet Plébánián, egyetemi tanulmányaikat folytató fiatalokból. Az idő múltával a 20-as éveik végén és a 30-as éveikben járók közössége lett, ahol hasonló értékrendű és hasonló korú - tehát hasonló problémákkal és örömökkel bíró emberek vannak szeretetben együtt. Istennek hála, azóta is élvezzük az atyák szeretetét és támogatását. A Salvator-nővérek is a közösségünk tagjai, akik szerint kezdettől fogva megható volt, hogy mennyire fontos számunkra az apostoli küldetés.

Azt szeretnénk Veletek megosztani, mit jelent számunkra Jeromosnak lenni. A kölcsönösen megélt testvéri szeretet, mely által Jézus köztünk van, ez adja csoportunk egységét az élet minden területén, az örömben, a gyászban, a boldogságban, a fájdalomban. Itt olyan befogadó és elfogadó embereket találhattunk, akikkel könnyen megoszthattuk hétköznapi vagy épp nem hétköznapi örömeinket és bánatainkat. Közösségben megélt hit mellett barátokra is leltünk.

Már az első alkalommal azt éreztük, hogy ide tartozunk, valahogy ismerős volt minden ismeretlen arc. Jó érzés olyanok közé tartozni, ahol az emberre számítanak és ő is számíthat a többiekre. A csoporttalálkozók mindig jó alkalmat adnak a lelki feltöltődésre, és így, hogy egy ideje mindig más készül fel egy-egy témával, egymás lelki világát is jobban megismerhetjük.

Ugyanakkor a csoportért, a plébániai közösségért vagy családjaink tagjaiért felajánlott imák szintén erősítik a kapcsolatokat, ahogyan a plébánián kívüli alkalmi összejövetelek is. Szeretünk énekelni az Úr dicsőségére és mindig felköszöntjük egymást a jeles napokon. Sokszínűségünkkel nemcsak a találkozások hangulatát tudjuk érdekessé tenni, hanem a Plébánia életébe is többféle módon tudunk bekapcsolódni. Tagjaink között vannak, akik más csoportok munkáját is segítik (pl. Karitász csoport, Reménység klub), szerepet vállalnak a szabadtéri passiójátékban és más előadásban, illetve minden évben részt veszünk a rózsafüzér imádságokon, a keresztutakon, tevékenykedünk a pünkösdi közösségi nap, a farsangi bál lebonyolításában is.

A városban működő fiatal közösségekkel is kapcsolatban állunk, rendszeresen vállalunk állomást a Városi Keresztúton (idén március 18-án). Közöttünk könnyen azt érezheted, hogy mindig azt kaptad, amire szükséged volt és mind ezt úgy, hogy néha te magad sem tudtad, mire van igazán szükséged. A nyílt és mindenkor szeretetteljes légkör hamar magával ragad, a színes programok és a mindenkori összetartás miatt gyorsan sajátodnak érezheted a Jeromost. Jó tudni, hogy a Jóisten sosem hagy egyedül. Szeretettel várunk, jöhetsz bárhonnan egy vagy közülünk.

Frissítette: Bús Márta (2016. december 10.)

 
Ki olvas minket
Oldalainkat 3 vendég böngészi