Azzal a szándékkal jelentkeztem a Plébánián katekumennek, hogy én is részesülhessek a szentségekben. A jelentkezésem előtt is olvastam a Bibliát, eljártam a vasárnapi misékre. A katekumenátus időszakát ekkor még kissé „nyűgnek” gondoltam. Azóta azonban rengeteget tanultam: Imre atya és a nővérek elmagyarázták nekünk, jelölteknek hitünk legfontosabb elemeit. Megérttették velünk, hogy bíznunk kell Jézusban és abban, amit Ő tanított nekünk. Bíznunk kell abban is, hogy az Atyának megvan a hatalma ahhoz, hogy megtartsa a nekünk tett ígéreteit, és megsegít minket yengeségeinkben. Megmutatták számunkra, hogy mit jelent Jézussal élni, és milyen is ez az út, amit természetesen mindenki másként él meg, él át. Ezt elfogadva próbálok beszámolni Jézusnak – és közvetítésével az Atyának – esténként az elmúlt nap eseményeiről, köszönetet mondani neki a jó dolgokért és kérni bocsánatát az elkövetett hibákért. A beavatási szertartások számomra annak jelei, hogy a közösség elfogad és befogad. A közösség előtt megvallottuk legbensőbb érzéseinket, amit néha még magunknak is nehéz megfogalmazni: mi késztetett bennünket arra, hogy meg akarjunk keresztelkedni, mit jelent számunkra Jézussal élni. Megkaptuk a legfőbb imát, a Miatyánkot és hitünk szimbólumát, a keresztet. Engem ezek a szimbólumok segítenek abban, hogy még inkább magamba fogadjam a hitet, és próbáljak meg e szerint élni. Természetesen ez az út nem könnyű, még nagyon sokat botlom, de tudom, hogy jó úton haladok. Már nagyon várom az év számomra egyik legfontosabb dátumát, húsvét vigíliáját, amikor részesülni fogok a keresztség, az elsőáldozás és a bérmálás szentségében. Pádár Csilla |