Zenei előadás a plébánián Nyomtatás

Április 20-án szombaton az esti mise után Dr. Krisztin Német István, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar matematika tanára, opera barát, valamint közösségünk tagja tartott nagyszerű és tartalmas előadást, amelynek a következő címet adta: „Bibliai jelképek Richard Wagner Parsifal című operájában”.

Mint ahogy a bevezetőben elhangzott, a 2013-as év Wagner év is (születésének 200. évfordulója), ezenkívül előadónk kedvenc operája a Parsifal. Kitűnően előkészített, a lényegi elemekre rávilágító előadást hallhattunk, minden fontos eseményt zenei demonstrációval illusztrálva lemezről, nagyszerű előadókkal.

Akik ezen az estén ott lehettünk, komoly lelki élményt kaptunk, betekintést nyertünk a Grál – legenda világába, gazdagodtunk a zene felemelő szépsége által.

Köszönet Dr. Krisztin Német Istvánnak a lelkes előadásáért!

Lucz Ilona