Közösségi nap Nyomtatás

A Kalkuttai Szent Teréz templom ismét bensőséges otthont adott a közösségi szeretet megélésének. Szeptember 22-én reggel 9 órától a Plébánia apraja-nagyja gyülekezni kezdett egy kellemes nap eltöltésére.

A segítő kezeknek köszönhetően nagyon gyorsan megtörténtek az előkészületek. A Közösségi napot plébánosunk köszöntője nyitotta; Attila atya arra biztatta a jelen lévőket, hogy minél több programban vegyünk részt a nap folyamán és sok, szép élménnyel térjünk haza. Majd Szendrényi Marietta, az itt működő Családi Bölcsődevezetője mesélt a mindennapjaikról, arról, hogy milyen jó élmény így találkozni, hiszen ők és a közösség pont egymást váltva használja ezt a csodálatos épületet. Ezt követően a délelőtt folyamán a gyermekeket a Diónyi színpad bábszínház előadása várta, ezzel ez időben a felnőttek Barta-Fekete Ágnes előadásán vehettek részt. A lelkésznő Pál apostol szavait idézve beszélt arról, hogy mind Krisztus tagjai vagyunk. A beszéd sok érdekes és tanulságos gondolatából egyet szeretnék kiemelni: Történt, hogy egy amerikai városban Jézus szobrának kezeit letörték; a helyiek sokat gondolkodtak azon, hogyan lehetne ezt méltón pótolni, végül egy feliratot helyeztek el: „Mi vagyunk Krisztus kezei”. Az előadást csoportos foglalkozás követte, különböző fényképek közül választva kellett beszélni annak megéléséről, hogy érezzük magunkat Krisztus tagjaként, illetve „testrészekké” válva kellett egy testet megformáznunk. A nap folyamán folyamatosan látogatható volt az úgynevezett „szabaduló szoba”, amely előtt mindig kígyózott a sor, illetve mindenki részt vehetett a legó-templom építésében. Az imaösvényen pedig ki-ki csendesen elmélkedve haladhatott végig. A finom ebéd után Király András, Újszegeden felnőtt testvérünk, aki görögkatolikusként Nyíregyházán él családjával, vetített képes előadást tartott a szíriai keresztények életéről. Nagybátyjával, Kocsis Fülöp metropolita-érsek atyával immár másodszor járt Szíriában, hogy a Katolikus Egyház adománygyűjtését célhoz juttassák. Bizony, az ottani keresztények helytállása minket, európai krisztuskövetőket is sarkaljon az áldozatos tanúságtevő életre! A szentmise keretében a jubiláns házasok megáldásának lehettünk tanúi. Nagyon szép volt hallani a nagy számokat, látni azokat a párokat, akik ilyen sok évet (20, 30, 40, 50, 65!) közösen, szeretetben éltek meg. A prédikációban Attila atya arról beszélt, hogy házasként és egyedülállóként is élhetünk Isten akaratából áldozatos, szép életet. Nagyon köszönjük a közösen megélt, szép pillanatokat, az alapos és gondos szervezést, a segítséget a pakolásnál, készületeknél, a zenei szolgálatot a misén! Jövőre folytatjuk...

A közösségi napon készült képek itt találhatók.