Egyetemista csoport Nyomtatás

Idén harmadik évét kezdi meg a fiatal felnőttek kilépésével újjászerveződött egyetemista csoport, ahová az egyetemista korosztály tagjait várjuk.

Amennyiben ifjúsági közösségünk célját szeretnénk szemléltetni, legalkalmasabb a kikötő képével élnünk. A kikötő olyan hely, ahol hosszabb-rövidebb vízi utak után a napsütéstől barna, vagy szélvihartól csapzott utazók lehorgonyozhatnak, árut cserélhetnek. Mi is így szeretnénk lehorgonyozni Istenben az ima, a Szentírás olvasása, a liturgia, az egyházi év adta alkalmak révén. Az árucsere pedig a jelenlevők kapcsolatára utal: kicserélik kincseiket, melyekre addigi útjuk során leltek rá.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Kedd esténként 19:00-től 21:00 óráig tartanak összejöveteleink, melyeknek keretét valamilyen énekes vagy szóbeli, közösségi vagy egyéni ima adja. Ezt követően valamely bibliai részt tárgyalunk a közösséget vezető Moser Erika szalvátor nővér, illetve Perlaki Flórián atya segítségével, vagy meghívott előadót hallgatunk valamilyen együtt választott témáról. Időnként a csoport egy tagja színesíti élménybeszámolójával, előadásával az estét. A hallottakat kiscsoportokban dolgozzuk fel, hogy onnan visszatérve a közösbe is betegyünk valamit a megszületett gondolatokból.

A heti egyszeri alkalmakon kívül törekszünk bekapcsolódni a plébánia, valamint a városi katolikus közösségek életébe, különböző programokon veszünk részt. Nem felejtkezünk el a közös ünnepekről (név-, születésnapok) sem. A fiatal felnőttekből álló Jeromos-csoporttal közös nyári kirándulás az év fontos eseménye.

Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet, szeretettel várunk a közösségbe, melynek életébe bármikor be lehet kapcsolódni!