Schola gyerekkar Nyomtatás
Írta: Pechán Zoltán   

Tíz évvel ezelőtt fogalmazódott meg az a gondolat, hogy - ahogyan a fiúk részt vesznek a miseszolgálatban - a lányoknak is teremtsünk valamilyen formában erre lehetőséget. 2002. szeptemberében ezzel az elgondolással kezdte meg működését – Imre atya hathatós támogatá-sával a gyermekkar.
Feladatunk a miséken az énekes szolgálat ellátása. A gyermekek a liturgia során éne-kükkel segítik a közösség lelki elmélyülését.
A szentmise állandó imái („Uram irgalmazz”, „Szent vagy …”, vagy a válaszos zsoltárok, stb.), mellett megszólaltatunk egyszerűbb kórusműveket is, melyek a liturgiához, vagy az egyes ünnepekhez kapcsolódnak. Az iskolai tanév alatt minden második héten éneklünk a ½ 10-es szentmisén a Szent Erzsébet-templomban Ily módon a gyermekek a miséken aktívabban vesznek részt, szent szolgálatot teljesítenek. Segíti elmélyülésüket a hitben.
A miseszolgálatokon kívül többször adódik arra lehetőség, hogy más keretek között is fellépjen a kórus. Ezek az alkalmak adnak lehetőséget arra, hogy jobban megismerjük egymást, a kirándulások pedig összekovácsolják ezt a kis közösséget.

Néhány ilyen alkalom az elmúlt években:
Kórusunk évente 2-3 alkalommal kis hangversenyt, zenés áhítatot tart, melyeken egyházi kó-rusműveket éneklünk.
2008-ban részt vettünk az Egyházi kórusok megyei találkozóján Szentesen.
2008-ban és 2009-ben Nagyváradra kirándultunk, ahol a Posticum - Movimentum Iuventutis Christianea Egyesület vendégeként felléptünk a templom ünnepi rendezvényein és énekeltünk a szentmisén.
Közreműködtünk 2010-ben templomunk jubileumán Liszt Ferenc: „Szent Erzsébet legendája című művének előadásában.
Múlt év szeptemberében Kübekházán a Katolikus iskola évnyitó szentmiséjén szolgáltunk.
2011-ben részt vettünk az újszegediek zarándoklatán Őscsanád/Temesváron.
Legutóbbi vízkereszti hangversenyünkön zenekari kísérettel adtuk elő Páter Tamás Alajos (- József Attila) „Betlehemi királyok”, és Dékány Endre két karácsonyi dalát.

Az elmúlt tíz év alatt többen „kinőttek” már a kórusból, de amikor tudnak, a nagyok szívesen beállnak segíteni a jelenlegi kórustagoknak. Ennek mindig nagyon örülünk, ők példák lehetnek a kicsik számára.

Jelenleg nyolc kórustagunk van, de nagy szeretettel várunk minden gyermeket, aki már elmúlt 7 éves. A kórus munkájába bekapcsolódni a tanév folyamán, bármikor lehetséges.

Jelentkezni lehet az énekpróbákon, vagy a miséken, amikor a schola énekel. A hitoktatók szí-vesen segítenek a kapcsolat felvételében.

Az énekpróbákat minden héten péntek délután 5 órától 6 óráig tartjuk a plébánián.

A kórus állandó segítői, akik a betanításban és az éneklésben segítik a kórust: Szemendrei Lászlóné, (Zsuzsa néni), és Siklósné Pechan Szilvia.

Pechan Zoltán
kórusvezető