Kézműves családi nap Nyomtatás

Nagy érdeklődéssel vártuk a plébániánkon még új kézműves foglalkozással, játékkal, hagyományőrzéssel egybekötött programot. A türelmet, kitartást igénylő kézimunkák először nehezen indultak, mert nem mindenki találta meg rögtön a helyét, de ahogy ráéreztek az alkotás örömére a kisebbek és nagyobbak is jól érezték magukat. Így születtek meg a kis bohócok, a királyfik és királylányok. A program második felében a közös csapatjátékok igazán jól megmozgatták a gyerekeket és még néhány vállalkozó szellemű felnőttet is, de a nézők sem unatkoztak.
A meleg tea és lilahagymás zsíros kenyér finom, jóleső ráadás volt.
Sikerült bebizonyítani a szervező „Védőháló Egyesület”-nek, hogy néhány egyszerű ötlettel és drága játékok nélkül is hangulatos, közösségépítő programot lehet kitalálni, ha a szívét és fantáziáját használja az ember.

Aradi Mária