Ifjú házas csoport Nyomtatás

Csoportunk 2008 őszén alakult meg, akkor még Ifjú Házas csoport néven. Életre hívását azon elgondolás adta, hogy helyet, közösséget adjon azoknak a házaspároknak, akik pár éve kötöttek házasságot. A csoport vezetését Kiss Imre atya a „Nagy Ifjú Házasok”, azaz a már régebb óta működő családcsoport egyik házaspárjára, Csányi Sándorra és Teklára bízta.

Ők három év alatt lendületbe hozták csoportunkat. 2011 őszén a Csányi házaspár felmentését kérte a csoport vezetése alól, ezért az immár jól összeszokott, stabil közösség szavazással új csoportvezetőt választott saját tagjai közül a személyünkben a Siklós házaspárt.

Több feladatkört neveztünk meg, melyeknek a csoportunkból felelős házaspárjai vannak. Az eddigi tapasztalatok szerint úgy tűnik ez egy jól bevált forma, mivel így nem hárul mindennemű feladat a vezetőkre, s a tagok jobban magukénak érezhetik a csoportot.

Az évek során jöttek újak, mentek el régiek, változott az összetétel, így 2016 őszén elérkezettnek látszott az idő, hogy újragondoljuk a csoport működését, amely belső megreformálás szép lassan azóta is tart. Azonban még az ősszel időszerűnek láttuk, hogy öt év eltelte után újra csoportvezetőt válasszunk, amely eredményeként a csoport újra megszavazott bennünket vezetőknek. Ezek után pedig választottunk új nevet is, hiszen az Ifjú Házas elnevezés az idő előrehaladtával egyre kevésbé igaz ránk. Próbáltunk olyan nevet találni, amely legjobban ráillik jelen élethelyzetünkre, kisgyereket nevelő családokra. Mivel a Szent Család, akinek élete örök példa számunkra, Názáretben élt, így esett a választás a Názáret Családcsoport elnevezésre.

Kéthetente tartott pénteki találkozásainkon igyekszünk olyan témákat venni, amelyek segítik a párkapcsolatot, illetve erősítik házasságunkat, családjainkat, és elsősorban nem csak a gyereknevelésről szólnak. (Ilyenek például: Az öt szeretetnyelv c. könyv, A férfiak a Marsról a nők a Vénuszról jöttek c. könyv, Határaink c. könyv, A Család: Munka és Ünnep c. katekézis, A házasság négy évszaka c. könyv, Családbarát füzetek c. kiadványok, Családi összhangzattan c. könyv) A témafelvezetés után kiscsoportos beszélgetéseket tartunk, ahol mindenki elmondhatja a témával kapcsolatos gondolatait, valamint a „Hogy vagy körben” megosztjuk az elmúlt idő egy fontos tapasztalatát. Katolikus közösségként imával, énekkel kezdjük és zárjuk találkozóinkat.

Mivel családjainkat Isten folyamatosan újabb kis életekkel ajándékozza meg, ezért az elmúlt években nehezebben tudtunk a pénteki találkozásokon kívüli programokat tartani. Az őszi formálódás alkalmával határoztuk el, hogy próbálunk olyan programokat is összehozni, amely segíti a csoport nagyobb lelki mélyülését, egymás jobb megismerését, illetve próbálunk jobban bekapcsolódni a plébánia életébe is. Ennek gyümölcsei lettek: őszi és tavaszi mártélyi kirándulás, roráté utáni agapé készítése, az adventi koszorú harmadik gyertyájának meggyújtása, közös részvétel a keresztúton stb.

Emellett sikerült egy adventi lelki délutánt is tartanunk 2016. advent első vasárnapján a plébánián, ahol a gyerekeknek Brzozkáné Szántó Cili vezetésével és Kissné Gyöngyi néni segítségével adventi koszorúkötés volt, amíg mi felnőttek egy másik teremben imádkoztunk, Böjte Csaba testvér gondolatait hallgattuk és kiscsoportokban beszélgettünk a hallottakról. Ugyanígy 2017 tavaszán is sikerült egy fél napos lelkinapot tartanunk Szeged-Szentmihály plébániájának közösségi házában, ahova vendég előadónak Jávorka Lajos atyát hívtuk meg.

Ezek az alkalmak nagyon sokat adtak mindenkinek, jó volt így indítani az adventet, valamint a nagyböjtöt. A jövőben szeretnénk ezzel a lendülettel folytatni, tovább épülni és gyarapodni hitben és szeretetben. (Például 2017 nyarára egy csoport szintű "tábort" szeretnénk szervezni Szarvasra.) Ehhez kérjük a Jóisten áldását és kiáradó kegyelmét.

2017. április 20.

Siklósné Pechan Szilvia és Siklós Róbert


2012. április


2012. november


2013. június


2016. szeptember 04.: évnyitó csoporttalálkozó a Teréz-anya templomban


2016. október 02.: Kirándulás Mártélyra


2016. november 27.: Adventi lelkidélutánt tartottunk a plébánián


2016. november 30.: Roráté reggeli készítése


Názáret Családcsoport szilveszteri parti


Názáret Családcsoport szilveszteri parti


Názáret Családcsoport szilveszteri parti


2017. március 18.: Lelkinapot tartottunk a szentmihályi közösségi házban. Vendég előadónk: Jávorka Lajos atya


2017. április 1.: Családcsoport kirándulás Mártélyra


2017. nagypéntek: A keresztúton a családcsoportunk vállalta az első állomás elmélkedését