Llegfrissebb hírek
|
„Ha szeretjük egymást, Isten bennünk él.” János 1. levele 4,12
Május 7-én, szombaton megtartottuk plébániai közösségünk szokásos egész napos találkozóját, melynek programja ebben az évben – a Családok évében – főleg a házasság, család témaköréhez illeszkedett.
|
Bővebben...
|
|
Liszt Ferenc: Les Preludes című szimfonikus költeményéről hallhattunk nagyon tartalmas, színvonalas előadást plébániánk nagytermében, április 2-án szombaton az esti mise után. Az előadó Martonné Szécsi Éva tanárnő volt, az előadáson közreműködött Szafián Zsuzsanna költőnő-tanárnő. Az előadás első harmadában egy rövid ismertető hangzott el Liszt életének korai szakaszából, majd a szimfonikus költemény, illetve a programzene kialakulásáról beszélt nagyon kifejezően az előadó, Martonné Szécsi Éva tanárnő.
|
Bővebben...
|
Nekünk jutott az a megtisztelő feladat, hogy a 2011-es VILÁGIMANAP megrendezését Szegeden az Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánia kapta. A díszasztalon a biblia, a gyertya, az 5 kenyér, a búza, a homok, a víz és a kalász szimbolizálta az oltárt. Református, Evangélikus, Babtista, Metodista, Evangéliumi Pünkösdiek gyülekezetéből és három katolikus egyházközségből egy-egy személy képviselte közösségüket.
|
Bővebben...
|
|
Idén is hótakaróval borított díszletben fogadta a bálozókat a Bálint Sándor Művelődési Ház. A kinti hidegről az előcsarnokba betérőket azonban hamar felmelegítette a vidám vendégsereg és a megannyi barátságos ismerős arc látványa. Az egymással társalkodó idősebbek „szoborcsoportjai” között nyüzsgő ifjak és kergetőző apróságok tették a képet a közösségi élethez szokott szívek számára üdítően mozgalmassá.
|
Bővebben...
|
A Harmónia Consort adventi hangversenyt adott az újszegedi Kalkuttai Teréz templomban 2010. december 4-én szombaton az esti szentmise után.
|
Bővebben...
|
|
|
|
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>
|
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL |