Azzal  a  szándékkal  jelentkeztem  a Plébánián  katekumennek,  hogy  én is  részesülhessek  a  szentségekben. A  jelentkezésem  előtt  is  olvastam  a Bibliát,  eljártam  a  vasárnapi misékre. A katekumenátus időszakát ekkor még  kissé  „nyűgnek”  gondoltam. Azóta azonban rengeteget tanultam: Imre atya és a nővérek elmagyarázták nekünk, jelölteknek hitünk legfontosabb  elemeit.  Megérttették  velünk, hogy bíznunk kell Jézusban és abban, amit Ő tanított nekünk. Bíznunk kell abban is, hogy az Atyának megvan a hatalma ahhoz, hogy megtartsa a nekünk tett ígéreteit, és megsegít minket yengeségeinkben. Megmutatták számunkra, hogy mit  jelent  Jézussal élni, és milyen is ez az út, amit természetesen mindenki másként  él meg, él  át. Ezt  elfogadva próbálok  beszámolni Jézusnak – és közvetítésével az Atyának  –  esténként  az  elmúlt  nap eseményeiről,  köszönetet  mondani neki a jó dolgokért és kérni bocsánatát az elkövetett hibákért.
A  beavatási  szertartások  számomra annak jelei, hogy a közösség elfogad és befogad. A közösség előtt megvallottuk  legbensőbb  érzéseinket,  amit  néha  még  magunknak  is nehéz megfogalmazni: mi késztetett bennünket arra, hogy meg akarjunk keresztelkedni, mit jelent számunkra Jézussal  élni.  Megkaptuk  a  legfőbb imát,  a Miatyánkot  és  hitünk  szimbólumát,  a  keresztet.  Engem  ezek  a szimbólumok segítenek abban, hogy még  inkább  magamba  fogadjam  a hitet, és próbáljak meg e szerint élni. Természetesen ez az út nem könnyű, még nagyon sokat botlom, de tudom, hogy jó úton haladok.
Már  nagyon  várom  az  év  számomra egyik  legfontosabb dátumát, húsvét  vigíliáját,  amikor  részesülni fogok a keresztség, az elsőáldozás és a bérmálás szentségében.

A katekumenátus nekem egy hosszú folyamat volt. Kb. 7-8 éve kezdett el komolyabban  érdekelni  a  vallás,  és azóta  járok  rendszeresen  templomba  is. A  házasságkötésem  után  fontosnak éreztem, hogy az ún. beavató szentségekben  is  részesüljek:  a  keresztség, a szentáldozás és a bérmálás szentségét  is megkaphassam,  és  így még teljesebb lelki életet élhessek.

A katekumenátus számomra a Jézushoz való közeledést jelenti, azt, hogy teljesítem az Ő akaratát, hogy azon az úton járok, amelyet kijelölt nekem: a keresztények életútját.

Először  is  szeretném  megköszönni Istennek, hogy utat mutatott nekem és  azt, hogy  ezen próbál  terelni  engem. Úgy érzem, kaptam egy új esélyt arra, hogy más életet éljek, még ha ez az út egy kicsit göröngyös is. Szeretnék Istenhez minél közelebb kerülni, és eggyé válni vele. Remélem, hamarosan találkozunk!