Hírek röviden

Plébániai könyvtárunk kifejezetten vallási, hitéleti, egyházi könyvekre szakosodott, hogy az érdeklődőket segítse. Lehetőség van helyben olvasásra és kölcsönzésre egyaránt. A nyitva tartási idő kedd 16.00-17.30 között.

Mária napok PDF Nyomtatás E-mail

Az újszegedi hagyományokhoz híven a szeptemberi két Mária-ünnep, szeptember 8 és 12 közötti napokban lelki programokra hívjuk a híveket. A 18 órai szentmiséket vendég pap celebrálja, előtte minden nap 17 órától gyónási lehetőséget biztosítunk, a szentmisét követően pedig változatos programokban vehetünk részt.

Szeptember 8-án, Szűz Mária születésnapján (Kisboldogasszony) a szentmisét Dr. Liszkai Tamás, röszkei plébános, teológiai tanár tartja. Azt követően Babits Mihály halálának 75. évfordulója tekintettel a „Jónás könyve” című darabját tekintjük meg felvételről a nagyteremben. Bevezetőt mond és az 55 perces színjáték után beszélgetést vezeti a rendező, Kaj Ádám (aki a passiójátékokat is rendezte).

A pénteki szentmise főcelebránsa Madassery Benvin Sebastian indiai származású verbita atya, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgató lesz. A betegek szentségét e szentmise keretében szolgáltatjuk ki az idős, beteg testvéreink megerősítésére (kérjük e sorok olvasóit, hogy környezetükben élő beteg, idős embereket értesítsék ennek lehetőségéről és autójukkal hozzák el erre az estére; a méltó felkészülés végett módot adunk a szentgyónás elvégezésére 17 órától a templomban). Pénteken 19 órától keresztutat járunk a Ligetben (miként nagypénteken).

A szombati szentmisén a zenei szolgálatot a fiatal családokból álló gitáros énekkar látja el. azt követően szentföldi úti beszámolót láthatunk, hallhatunk a nagyteremben. A vetített képes előadást az aznapi szentmisét celebráló Barna Máté domonkos atya és a zarándoklaton részt vett Vörösné Árgyusi Magdi tartja.

Vasárnap az évfordulós házasokat köszöntjük meg és áldjuk meg az esti szentmisében (kérjük, hogy az irodában előre jelentkezzenek, akik 5, 10, 15, 20, 25, 30 stb. éve itt vagy más templomban kötöttek egyházi házasságot!). Azt követően a Képviselőtestület, a szentmisén szolgáló Szent Cecília Kórus tagjai és az évfordulójukat ünneplő házasok tartanak fogadást a plébániai nagyteremben.

Hétfőn a szegedi Rózsafüzér Társulatok tagjai beimádkozzák az Erzsébet-templomot. A szentmisét követően őket várjuk szeretetvendégségre a plébániai nagyteremben.

 
Ki olvas minket
Oldalainkat 12 vendég böngészi