Írta: Kocsis Ili, Behánné Brigi, Piros Adorján
|
Keresztségünkben mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy Jézus tanítványai legyünk, életünk során pedig újra meg újra hív minket, hogy őhozzá tartozzunk. Minden szentség vételekor meghallhatjuk ezt a hívó szót, de minden együttlétünk, amikor az Ő nevében gyűlünk össze is alkalmat ad a hívását meghallanunk.
|
Bővebben...
|
A Teréz templom búcsúnapját Kalkuttai Boldog Teréz ünnepén, szeptember 5-én, szombaton a 17 órai szentmisében tartottuk. Főtisztelendő Gyulay Endre püspök úr – aki a templomépítés szorgalmazója és támogatója volt – vállalta az orgonaszentelést és az ünnepi szentmise megtartását. A szentmisén plébániánk Szent Cecília Kórusa énekelt. Ezt követően Simon Bálint orgonajátékát élvezhettük, melyben bemutatta az új orgonában rejlő lehetőségeket.
|
Bővebben...
|
|
A lelkigyakorlatra július 9-től 12-ig került sor dr. Sávai János atya vezetésével, akit már sokan ismernek és szeretnek. Az atya a lelkigyakorlat idejére plébániánk vendége volt. A lelkigyakorlat témájául a „hallásjavítás” címet választotta atya, amin a belső hallásra, Istenre figyelésre gondolt. Ennek megértésére, a „hallásfejlődésben” vezető atyánk azzal segített minket, hogy az ószövetségből néhány „halló embert” és az ő élethelyzetüket hozta közelebb hozzánk, tette a mi hétköznapjainkban is érthetővé, mélyebben értelmezhetővé.
|
Bővebben...
|
A csíksomlyói pünkösdi zarándoklat 2015. május 21-25-ig tartott. A várva várt napon május 21-én, csütörtökön pontosan déli 12 órakor indultunk a Torontál téri parkolóból Szeltersz-völgybe.
|
Bővebben...
|
|
Az újszegedi gyerekek május 10-én voltak elsőáldozók. Az elsőáldozáson készült videó (Vörös Csaba) és fotók (Krisztin Németh István) megtekinthetők itt.
|
Bővebben...
|
A Szent Erzsébet templomban
|
Bővebben...
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL |